sok kicsi

2009. nov. 13. 11:58 - írta nemisbeka

Közeleg a karácsony, készülnek az ajándéklisták, formálódnak a menük, és ilyenkor általában az emberek gondolni szoktak a kevésbé szerencsés helyzetűekre is. Sok kedves, hasznos, megható akció indul karácsony előtt, és ebbe a sorba szeretnénk beállni mi, gasztrobloggerek is "sok kicsi" névre keresztelt kezdeményezésünkkel, Chili&Vanilia valamint fakanál szellemi anyákkal vállt vállnak vetve :). A külföldi blogokon jártasabb sasszemű olvasó figyelmét nem kerülheti el, hogy a Chez Pim által meghirdetett Menu for Hope magyarított változatával áll szemben, és bár nem valószínű, hogy több tízezer dollárnyi összeget össze tudunk szedni, bízunk abban, hogy mi is sokra megyünk.

1) Mi ez?

Az elképzelés a következő. Lesz 15 gasztroblogger és 15 szervezet, akik különböző felajánlásokat tesznek, ajándékcsomagot vagy remek programok lehetőségét biztosítják (a későbbiekben kiderül, hogy miket). A gasztrobloggerek programjait abból a szempontból feltétlenül kiemelném, hogy ezek teljesen egyedi és meglehetősen ritkán adódó lehetőségek, pénzért nem megvehetőek. Ezekre a felajánlott programokra az irántuk érdeklődő kedves támogatók amolyan virtuális sorsjegyeket vehetnek, darabja 1000 forint értékben, és az akció végén kisorsoljuk közöttük a 30 izgalmasabbnál izgalmasabb lehetőséget.

2) Mikor?

Az akció felvezető részében november 16-30 között fokozatosan megismerhetitek a felajánlásokat: minden nap egy blogger és egy szervezet programját tesszük közzé, részletes leírással, helyszínmegjelöléssel, mindenféle hasznos információval. A sorsjegyek megvásárlását december 1-től december 14-ig várjuk a felajánlott programokra. A sorsolást december 18-án ejtjük meg, és közzétesszük a nyertesek nevét. A nyeremények ajándékba is adhatók! Maguk a programok az ünnepek elmúltával, januárban, az adott bloggerrel, szervezettel való egyeztetés után realizálódnak majd, az ajándékcsomagokat is ekkor lehet átvenni.

3) Hogyan?

A befizetést a Gyermekétkeztetési Alapítvány javára kell megtenni (számlaszám: 10300002-10350923-49020011), akik 1993 óta segítik a rászoruló gyermekek étkeztetését, iskolán túli képzését. (Aki az adószámot/adóazonosító jelet az átutaláson, befizetésen feltünteti, a hatályos adószabályok szerint adóvisszatérítésre jogosult lehet.) A befizetésről, átutalásról az igazolást (beszkennelt vagy lefényképezett befizetési szelvény, screenshot az internetes átutalásról, stb.) pedig kérjük megküldeni a sokkicsi kukac hotmail pont com e-mail címre, annak feltüntetésével, hogy a 30 lehetőség közül melyikre vette az illető a sorsjegyet.

Természetesen aki szeretné, többször 1000 forinttal is beszállhat a játékba (őt nagyon fogjuk szeretni :) ), ebben az esetben két lehetőség áll rendelkezésére: vagy az által megjelölt egyetlen programra kéri az összes sorsjegyet, így erre nézve megnöveli a saját nyerési lehetőségét, vagy több programra "szétosztja" ezeket, megjelölve, hogy melyikekre szán egy-egy vagy több sorsjegyet. Az e-mailben jelezni kell, hogy miként gondolja ezt. Az esélyegyenlőség jegyében azonban ha valakinek a nevét egyszer kihúztuk egy programhoz, a többinél már nem nyerhet; ha ismét az ő nevét húzzuk ki, ez esetben újra sorsolunk.

Minden szükséges információ megjelenik majd itt a blogon. Remélem, sokan kedvet kapnak ahhoz, hogy ebben a játékos formában segítsék a rászoruló gyerekeket. Kicsi a bors, izé, sok kicsi sokra megy! :)


 
 
5 (4)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Eddig 35 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

Mi is ez?

Alapinformációk

Nekik segítünk

Gyermekétkeztetési Alapítvány

Keresés

Utolsó kommentek

A nyertesek, nemisbeka: Kedves Izabella, köszönjük a visszajelzést :), ismét gratulálunk a nyereményhez, és... »
A nyertesek, Jámborné Paár Izabella: Én vagyok Cserke ajándékának , a piros öntöttvas lábasnak és a... »
Fotók I., Lívia: Ok, a Te szavaiddal élve "nem a lényeg vagy", de... »

Blogger felajánlások

1. Ági
2. Chili&Vanilia
3. Cserke
4. Dolce Vita
5. Fakanál
6. Fűszeres Eszter
7. Horasz
8. Kakaóscsiga Zsófi
9. Lila Füge
10. lilahangya
11. Limara
12. Lorien
13. Mirelle
14. nemisbéka
15. Ízbolygó

Céges felajánlások

1. Csillagánizs Főzőiskola
2. Szarvasgomba.hu
3. Babel Delicate étterem
4. DigiLabor.net
5. Vilen Bt.
6. Rosinante Fogadó
7. Culinaris
8. Stand Bistro
9. Kitchen Factory
10. Makifood
11. Giuseppe olívaolaj
12. Stahl Judit
13. Aranyszarvas Étterem
14. Alexandra Kiadó
15. Dining Guide

Legtöbb komment

A nyertesek (3)

A legjobbak

Archívum

Jelen
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
Az összes »

Egyéb